Igazán pompásak az örökzöld cserjék

Örökzöld cserjék

A hosszú tél alatt volt bőven időnk megtervezni, hogy milyen módon fogjuk kialakítani a lakásunk körül lévő kis kerteket. Csakis a megfelelő információk birtokában lássunk neki a munkálatok kivitelezésének, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen növények kapnak helyet! Remek választásnak számítanak az örökzöld cserjék, amelyek folyamatos pompájukkal kápráztatnak el bennünket.

Még a leghidegebb időszakokban sem hullajtják el leveleiket ezért kinézve az ablakon, hiába a hótakaró, úgy érezhetjük, hogy kellemes idő uralkodik odakint, hiszen az örökzöld cserjék azt sugallják. A párosítás és ültetés során nagyon figyeljünk a sor- és tőtávolságokra, mert nem volna szerencsés azt tapasztalni a növekedés üzemét látva, hogy némelyik bokor elnyomja a másikat.

Az internetnek hála, sok hasznos információt találunk arra vonatkozóan, hogy pontosan mire figyeljünk. Ezeket betartva, az örökzöld cserjék minden körülmények között remekül érzik majd magukat. A gondos tervezés mindig meghozza a gyümölcsét.

Print Friendly, PDF & Email