Itt vannak az idei ADAC téli gumi teszt eredményei!

Ebben az évben eléggé kellemes és enyhe ősz köszöntött ránk, de azért az októberi hónapban mégis elérkezett a nyári gumik lecserélése. Mint ahogy azt már tudni lehet, nem telik el egyetlen kora téli időszak sem anélkül, hogy a különböző autóklubok elvégezzék az aktuális, új gyártók termékeinek vizsgálatát.

Nem volt ez másképp most sem, az ADAC idei teszjei megmutatják, hogy ebben az évben a téli és négyévszakos abroncsok közül melyik igazán megbízható, és a legjobb teljesítményű a vásárlók számára. Ezeket érdemes mindig elolvasni még mielőtt elindul az ember egy gumicserére, még akkor is, ha már több éves tapasztalata van az autózásban, és akár szakértőnek is érzi magát, vagy esetleg van már egy jól bevált gyártó és termékválaszték a tarsolyában. Idén, ez a német autóklub, a tavalyi sérelmeket megelőzve kihagyta a versenyből a Continetalt, ugyanis 2015-ben négyből három aranyérmet a németek nyertek, ami sokakat zavaróan érintett.

A téli gumikat most is két kategóriában osztályozták ahhoz mérten, hogy a kisebb autókra való méret és a sportosabb kiadás is mennyire felel meg az igényeknek. Az egyik legnagyobb kérdés talán most is az volt, hogy a négyévszakos abroncsok beszerzése és használata mennyire kockázatos befektetés, és megéri-e bízni ebben a termékben. Erre a problémára pedig újfent az a válasz, hogy az autós vezetési stílusa, magának a használatnak a gyakorisága, és bizony a földrajzi elhelyezkedés is nagyban befolyásolja, hogy érdemes-e erre letenni a voksot.

Persze ez a kivitél még mindig nem képes arra, hogy ugyanúgy működjön télen és nyáron is, mint a speciális anyagú modellek, ezért is van az, hogy még mindig minden cég külön gyártja és forgalmazza a két típust is. A mintázat felemássága miatt pedig senki ne számítson arra, hogy az extrém időjárásban ugyanolyan teljesítményt kapjon, mintha téli gumit használna. Végül a kis és kompakt autók tekintetében a győztes az idén a Goodyear UltraGrip 9 lett, míg a sportosabb kivitelnél a legtöbb pontot a Dunlop Winter Sport 5 kapta. A négyévszakosnál a legjobb a Michelin CrossClimate abroncsa lett.