Pár nap alatt cserélhető a thermoplan üveg

A modern technológia lehetőséget nyújt számunkra, hogy olyan üvegfelületeket szereltessünk be az otthonunkba, amelyek kiválóan képesek szigetelni. Ennek érdekében lett kifejlesztve a thermoplan üveg, amely egy olyan rendszer szerint épül fel, hogy két rész közé beszorítanak egy átlátszó gázt. Ennek hatására mindössze pár centiméter szélességen igazán erőteljes védelmet tapasztalhatunk. Felmerülhetnek azonban problémák, amelyek során úgy kell döntenünk, hogy kicseréltetjük az üveget. Mivel a keret nagyon is jó állapotban van, ezért nincsen rá szükség, hogy újat készítessünk.

A sérült thermoplan üveg javíttatása nem megoldható feladat. Ezért érdemes felkeresnünk a http://ablakszerviz.hu/hoszigetelo-uveg-csere oldalt, ahol akár részletekbe menően megtudhatjuk a pontos folyamatot, amelyik során a thermoplan üveg végül megújul. Első lépésben szükségünk van arra, hogy egy nagyjából pontos méretet levegyünk, és azt elküldjük e-mailben a honlapra. Miután ez megvan, kapunk majd egy árajánlatot, amit lehetőségünkben áll elfogadni.

Amikor úgy döntünk, hogy megfelel számunkra és leadjuk a megrendelést, akkor nem sokkal később megjön a szerelő, aki a helyszínen le fogja venni a hőszigetelt ablaküveg milliméterre pontos hosszúság, szélesség és vastagság méreteket. Itt már helyben fogunk kapni egy végleges árajánlatot, amire ha rábólintunk, akkor négy-hat napon belül legyártásra kerül a cserére használt felület. A hőszigetelt ablaküveg csakis ellenőrzött üveggyárakban lesz előállítva, így biztosak lehetünk abban, hogy olyan terméket fogunk kapni, amelyik képes ideálisan pótolni az eredetit.

Ameddig mindez megtörténik, a régi üveg a helyén marad. Az új termék elkészültével, a szerelők a helyszínre mennek, ahol mindent körülbelül fél és másfél óra között elvégeznek. Mivel a hőszigetelt ablaküveg cseréje helyben történik, nem kell attól tartanunk, hogy elszállításra kerül az ablakszárny, és addig teljesen nyílt tér marad helyette, amin keresztül bármi vagy bárki bejöhet. A szakemberek nagyon alapos munkát végeznek, amivel aztán meg leszünk elégedve!